Partium Ház

Események

Kiállítások

Ünnep – A Tibor Ernő Galéria kiállítása

Ünnep – A Tibor Ernő Galéria kiállítása

Zsúfolásig megtelt a Partium Ház a nagyváradi Tibor Ernő Galéria Ünnep című kiállításának megnyitóján, december 18-án. A Körös-parti városból érkező alkotócsoport, mely most első alkalommal mutatkozhatott be a debreceni közönségnek, alkotásain és tagjain kívül meglepetésvendégeket is hozott a cívisvárosba, igazi ünneppé varázsolva a karácsony előtti utolsó adventi hétvégét.

Debreceni fiatalok Kós Károly nyomában

Debreceni fiatalok Kós Károly nyomában

A Partium Ház Kárpátia Galéria programjának keretében, Debreceni fiatalok Kós Károly nyomában címmel nyitotta meg a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium diákjainak sztánai alkotótáborokban készült alkotásaiból válogatott kiállítását. A különleges művészi élményt nyújtó tárlat tisztelgés Kós Károly munkássága előtt, ugyanakkor egyik jelképe a nemzeti értékek egyetlen egészként való felmutatásáért tett debreceni törekvéseknek.

Bihari Fotóriporterek tárlata

Bihari Fotóriporterek tárlata

Május 7-én, ünnepélyes keretek között nyílt meg a debreceni Partium Ház Kárpátia Galériájában az a kiállítás, amely Bihar és Hajdú-Bihar megye fotóriportereinek múlt évi legjobb képeiből nyújt válogatást. A Partium Ház, a nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület partnereként, immár második alkalommal vett részt az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége égisze alatt szervezett Bihari Fotóriporterek Kupája elnevezésű fotópályázat, és az azt kísérő kiállítás szervezésében és lebonyolításában.

Toró József: Karantén Képek

Toró József: Karantén Képek

Június 27-én nyílt meg a debreceni Partium Házban Toró József, nagyváradi származású, Debrecenben élő festőművész Karantén Képek című kiállítása. A tárlatot Stanik István, a Partium Ház szakmai igazgatója nyitotta meg, az alkotásokat és az alkotót Éles Bulcsú grafikusművész méltatta.

Nyitvatartás

HÉTFŐ – PÉNTEK
10:00 – 18:00

Írjon nekünk

Nem találta meg amit keresett?

Ossza meg ezt!